Rólunk mondták

Rólunk mondták 296

"Sajnos most rosszabb passzban vagyok, először el sem akartam menni táncolni, mert szégyelltem kicsit, hogy nem fog menni, de aztán mégis úgy döntöttem, megpróbálom. És jól tettem, mert utána büszke voltam magamra.
Mahastiban azt szeretem, hogy nála semmi sem probléma, odafigyel az emberre, ha azt látja, hogy nem megy, nem erőlteti, mégis próbál segíteni, és mindenre van megoldása, és sosem adja fel.

Vera

Category: 

Rólunk mondták 294

"Elsősorban azoknak tudnám ajánlani Mahastit, akik szeretik az életbe vetett hitet. Ki kell emelnem, hogy Mahasti nagyon jó abban, hogy maradéktalanul képes átadni a tudását bárkinek az illető személy saját tempójában, saját ritmusában."

Hartai Mónika Valentina

Category: 

Rólunk mondták 293

"Minden egyes órájával megtanulom, hogy a fejlődés kitartó munka, ami lépésről lépésre halad. Időt kell adni magunknak arra, hogy a mozdulatokat az izomemlékezet is megjegyezhesse, és megfelelő módon alkalmazhassa, láttathassa. Példának okáért eleinte nagy kihívásnak bizonyult a térdem lazán tartása, de valahogy a gyakorlások során ráéreztem a helyes tartásra. Lépésenként tanultam meg magamról, hogy van lábam, csípőm, sőt, szerelmetes ölem. Mahasti segítségével egyre jobban rájövök, hogy az utamon vagyok."

Hartai Mónika Valentina

Category: 

Rólunk mondták 292

"Eredetileg azért fordultam hozzá, mert meggyőzött a honlapján, hogy érdemes tőle tanulnom, és mint kiderült egyáltalán nem tévedtem. Ugyanis Mahasti két legnagyobb erőssége az önismerete, a testtudata, és az, hogy energiákkal telített a kisugárzása. Mahastitól megtanultam, hogy minden mozdulatban bátran kell mutatnia magát a nőnek, a testének minden részletét. Megmutatta, hogy ez egy teljesen magától értetődő jelenség, másképpen nem is lehetséges a testmunka létezése.

Móni

Category: 

Rólunk mondták 291

"Elsősorban azoknak tudnám ajánlani Mahastit, akik szeretik az életbe vetett hitet. Ki kell emelnem, hogy Mahasti nagyon jó abban, hogy maradéktalanul képes átadni a tudását bárkinek az illető személy saját tempójában, saját ritmusában."

Móni

Category: 

Rólunk mondták 290

"Mahastival olyan volt együtt dolgozni, mint akivel már rég óta tennénk ezt. Vele együtt dolgozni nagyon izgalmas volt, mert a technika tanítása során sok minden újat és érdekeset mutatott. A legnagyobb újdonságot az jelentette számomra, hogy sok olyan apró technikai dolgot tanultam az irányításával, a segítségével, ami megkönnyíti a mozgást a táncban, ami lágyabbá teszi az egész mozgássorozatot. Kezdve a válltól a nyakig…."

Hartai Mónika Valentina

Category: 

Rólunk mondták 289

"A suhanásban az a szép, hogy egy nő eggyé válhat a körülötte lévő léggel. Suhanás közben a női test képes egészen a lélekig emelkedni. Suhanás közben egész női mivoltunk teljesedik ki. Suhanás közben megmutatkozik egy asszony lényének lényege. Köszönöm Mahasti, hogy megtanítottad nekem a suhanást... :)))"

Móni

Category: 

Rólunk mondták 288

"A tánc már eddig is sokat segített nekem felemelkedni a mélységből. Szívből szeretnék táncolni egyszer minden embernek, hogy az ő arcukról is eltűnjön a szomorúság, ha bánatosak."

Edit

Category: 

Rólunk mondták 287

"A múlt pénteki óra nagyon sokat adott nekem. Nagyon kedves és jó tánc tanár Eszti. Sok olyan apró, finom mozdulatot gyakoroltunk, ami széppé és kecsessé teszi a táncot."

Ditte

Category: 

rm286

"4. óra: Mahasti nagyon lelkes és annyira jó így az alkalmakon részt venni, hogy árad belőle a szeretet és a figyelem.

Category: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Rólunk mondták csatornájára