VII. HOLDFÉNY LÁNYAI Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny

 

VERSENYKIÍRÁS

 

Kedves Hastáncosok, Oktatók, Hastáncfanatikusok!

 

A Mahasti Hastáncstúdió

2013-ban is megrendezi a

 

VII. HOLDFÉNY LÁNYAI

Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyt!

 

Helyszín:

CSILI Művelődési Központ Színházterme

Bp. XX. ker, Nagy-Győri István u. 4-6.

 

A verseny időpontja:

2013. április 7. vasárnap 11:00 óra

 

 

 

Kép a gáláról

Ez Magyarország első, kizárólag csoportoknak szóló hastáncversenye

már 11 éve.

Erre a versenyre a legnagyobb, legjobb iskolák jelentkeznek, de rendszeresen fellépnek rajta kisebb, újonnan alakult hastánciskolákat, klubokat képviselő csoportok is.

Külföldről is egyre több csoport nevez, így a versenyzők ténylegesen, itt helyben, Magyarországon is nemzetközi mezőnyben mérettethetik meg magukat.

A rendezvény a hagyományokhoz híven idén is nemzetközi, tehát szeretettel várjuk valamennyi hastánciskola képviselőit, Magyarország egész területéről és külföldről egyaránt!

 

***

 Holdfény Lányai verseny 2013 plakát

RÉSZLETEK

 

Kategóriák:

 

1,Felnőtt kezdő páros és kiscsoportos

14 év feletti kezdőkből, amatőrökből álló párosok és max. 5 fős csoportok számára.

 

2,Felnőtt kezdőnagycsoportos

Minimum 6 fővel, kizárólag amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs, 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!

Csak olyan koreográfia nevezhető, amely semmilyen versenyen nem ért még el 1-3. helyezést.

 

A kezdő kategóriákban indulhatnak azok, akiknek koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a középhaladó kategóriához stb.), nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát.

 

3,Felnőtt középhaladópáros és kiscsoportos

14 év feletti középhaladókból, amatőrökből álló párosok és max. 5 fős csoportok számára.

 

4,Felnőtt középhaladónagycsoportos

Minimum 6 fővel, kizárólag középhaladó amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs, 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!

Csak olyan koreográfia nevezhető, amely semmilyen versenyen nem ért még el 1-3. helyezést középhaladó, haladó kategóriában.

 

A középhaladó kategóriákban indulhatnak azok, akiknek koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem vagy csak keveset versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a haladó kategóriához stb.), nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát.

 

5,Felnőtt haladópáros és kiscsoportos

14 év feletti, haladó szintű párosok és max. 5 fős csoportok számára.

 

6,Felnőtt haladónagycsoportos

Minimum 6 fővel, haladó tudásszintű csoportok számára. Maximum létszám nincs, 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!

Olyan koreográfia is nevezhető, amely versenyeken már ért el helyezést középhaladó-haladó kategóriában, de ez nem feltétel és nem is kizáró ok.

 

A haladó kategóriában indulhatnak mindazon csoportok és párosok,

- melyeknek bármely tagja már ért el 1-3. helyezést egyéni vagy csoportos kategóriában bármely hastáncversenyen középhaladó-haladó kategóriában;

- akikkel együtt táncol oktatójuk, koreográfusuk, vezetőjük;

- akik olyan koreográfiát adnak elő, amelyik ért már el 1-3. helyezést bármely hastáncversenyen középhaladó-haladó kategóriában;

- felkészültségük és koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk szerint rendelkeznek azzal a tánctudással, ami ebben a kategóriában elvárt;

- a tagok bármelyike oktat, iskolát vezet, rendszeresen fellép.

 

7,Junior páros és csoportos

Ebben a kategóriában indulhatnak azok a párok és csoportok, amelyek 14 év alatti gyermekekből állnak, illetve a csoport átlagéletkora nem haladja meg a 14 évet.

 

 

Nevezési határidő:

2013. március 15.

A versenyen maximum 38 páros/csoport indulhat.

A nevezéseket jelentkezési sorrendben fogadjuk mindaddig,

amíg a létszám be nem telik (tehát ha pl. március 10-ig 38 csoport nevez, a nevezést már aznap lezárjuk).

 

Az érvényes nevezés feltételei:

- a kitöltött jelentkezési lap leadása (e-mailben, postán)

- a nevezési díj befizetése, illetve az azt igazoló szelvény bemutatása,

- a zene leadása e-mailben március 15-ig (lehetőleg mp3 formátumban).

 

 

 

Nevezési díjak:

- Párosban – 4000 Ft/fő

- Csoportban – 3000 Ft/fő

- Amennyiben marad hely, akkor a helyszínen a nevezési díj párosban 4500 Ft/fő, csoportban 3500 Ft/fő

- Kedvezmény: minden egyes nevező csoportban 10 fő felett a nevezési díj 2500 Ft/fő

 

Minden versenyző a nevezése mellé kap

- 1 db fellépő jegyet, amellyel részt vehet a versenyen

- 1 db belépőjegyet ajándékba, amellyel meghívhatja rokonait, barátait, ismerőseit, drukkereit a versenyre. Természetesen, ezen felül is vásárolhatóak kedvezményes árú belépőjegyek, amelyeken a közönségszavazat is leadható a verseny folyamán.

 

- A versenyzők bármennyi koreográfiában nevezhetnek, amennyiben vállalják,

hogy mindegyik koreográfia esetén befizetik a nevezési díjat.

 

 

A befizetés módja:

- A Mahasti Hastáncstúdió bármely oktatójánál személyesen.

- Banki utalással. Céges, illetve egyéni utaláshoz más-más bankszámlaszámot küldünk a nevezőknek!

Utaláskor a közlemény rovatban kérjük feltüntetni:

- a csoport nevét,

- a résztvevők névsorát / számát,

- a koreográfia címét.

 

 

A táncosok rendelkezésére álló idő:

Párosban - 1:30-4:00 perc

Csoportban - 1:30-5:00 perc

Az időtúllépés maximum 10 mp lehet.Ezután a technikus lekeveri a zenét!

 

 

A verseny menete:

Versenyzői regisztráció a főbejáratnál elhelyezett asztalnál 10:15-től.

Színpad bejárási lehetőség a szünetekben.

A kategóriák versenyzési sorrendje: Junior, Kezdő, Középhaladó, Haladó.

 

 

 

A jelentkezéssel fordított sorrendben következnek a táncok,

azaz az elsőként regisztráló csoport táncol utolsóként, az utolsóként jelentkező pedig elsőként.

Érkezés afellépés kezdete előtt min. fél órával.

 

A fellépési sorrend fent lesz a www.mahasti.hu honlapon, illetve a versenyző csoportok képviselőinek e-mailben is elküldjük.

A verseny napján az öltözők ajtaján és a verseny helyszínén jól látható helyeken is kifüggesztjük.

 

 

Pontozás:

A zsűri létszáma kb. 15-20 fő, akik nyílt pontozással értékelnek 5-20 pontig.

Holtverseny esetén megosztott helyezéseket kapnak a versenyzők és

sorsolással dönt a zsűri a nyereményekről.

A zsűri tagjai a hazai hastáncélet neves képviselői,

illetve a főszponzorok megbízottjai.

A zsűri tagjairól és a nyereményekről hamarosan tájékoztatunk Titeket.

 

A zsűrizés főbb szempontjai:

- térkihasználás, színpadkép

- csoportösszhang

- nézőkkel való kommunikáció

- előadásmód, érzelmek megjelenítése

- az előadott tánc stílusa harmóniában van-e a választott zene stílusával (pl. zene és a kosztüm összhangja, a speciális zenei stílusok, ritmusok lépéseinek, mozdulatainak alkalmazása, változatossága stb.),

- a koreográfia nehézségi fokának és a táncosok technikai tudásának összhangja (tehát pl. kezdőként felesleges haladó szintű koreográfiát táncolni)

- az eszközök funkcionális használata,

- kreativitás, művészi hatás

- az előadott koreográfiával, a fellépők egyéniségével, valamint táncuk mondandójával harmonizáló öltözék.

 

- A produkciónak (fantázia és fúziós táncok esetén is!) min. 40%-ban tartalmaznia kell az orientális táncok elemeit. Ezek hiányában a zsűri a produkciót „hastáncversenyen értékelhetetlennek” minősíti és nem pontozza.

 

A zsűritagok a pontozólapon a következő adatokat kapják meg:

Kategória, Iskola/Stúdió neve, Csoport neve, Felkészítő tanár, Koreográfus, Stílus.

 

 

A zenék leadási határideje 2013. március 25.

Ez szintén megtehető a Mahasti Hastánc Stúdió bármely oktatójánál és e-mailben is.

Az összes számot a versenyzés sorrendjében felvesszük egy cd-re, illetve pendrive-ra is kiírjuk.

Kérünk mindenkit, hogy legyen a csoportnál tartalék zenei cd is.

Ha nem e-mailben külditek a zenét, akkor a verseny végén a leadott cd-ket átvehetitek a technikusi szobában.

 

*****************

 

 

Egyéb feltételek:

 

Amennyiben egy kategóriában 4-nél kevesebb nevezés érkezik, azt a kategóriát összevonjuk más kategóriával (természetesen nem a haladót a kezdővel stb.). Kategória összevonás esetén előzetes értesítést küldünk.

 

Mivel a verseny egyik fő célja a kreatív műhelymunka támogatása, a kezdő és középhaladó kategóriákban csak olyan koreográfia nevezhető, amely semmilyen magyarországi versenyen nem ért még el 1-3. helyezést. A korábban kezdő kategóriában helyezést elért produkciók a középhaladó kategóriában, a középhaladó kategóriában 1-3 helyezést elért produkciók haladó kategóriában indulnak.

 

Nevezni bármely új produkcióval vagy régi koreográfiával lehet, kizárólag a koreográfus nevének feltüntetésével(ez lehet egy személy vagy a csoport saját munkája is). Külföldi koreográfus esetén szükséges a koreográfustól származó érvényes felhasználási szerződés vagy engedély másolata is.

 

Sem alsó, sem felső korhatár nincs.

 

A csoportos kategóriában létszámkorlátozás nincs, mivel a CSILI színháztermének színpada legalább 80 nm.

A színpadi háttér fekete/sötét színű, tehát gondoljon mindenki arra, hogy olyan színű fellépő ruhát válasszon, amely nem olvad bele a háttérbe.

 

Stílusmegkötés nincs. Indulni lehet bármilyen stílusú keleti tánccal, legyen az akár népi, akár modern tánc, az orientális tánc bármely határterülete, fantázia v. táncszínház jellegű produkció. A zsűri nem egymással hasonlítja össze a különböző csoportok stílusát, hanem azt veszi figyelembe, hogy a csoport által előadott produkció stílusa mennyire felel meg a nevezési lapon megadott stílus jegyeinek.A nevezési lapon megadott stílust a pontozólapokon is feltüntetjük. (Raqs sharqi, dobszóló, saidi, fúzió, fantázia, törzsi, modern pop, show stb.)

Örömmel fogadjuk a műfajok határait feszegető, újító szándékú produkciókat és a teljesen tradicionális, klasszikus táncokat is.

 

Bármely eszköz használata megengedett, kivéve a tüzes eszközöket (biztonsági okok miatt).

 

Sérülés esetén
”A versenyzők a nevezéssel vállalják és megértik, hogy a versenyen való indulás esetlegesen sérülésveszéllyel járhat, ezért sem a verseny rendezője, sem helyszíne, sem látogatói nem vonhatók felelősségre esetleges sérülés, vagy a versenyen való részvétel bármilyen egyéb káros következménye esetén. A nevező csapat felkészítője vállalja, hogy tájékoztatja a csapatok minden egyes tagját erről a tényről.

Ha a verseny alatt bármikor a versenyző megbetegedik, megsérül és/vagy fizikai állapota veszélybe kerül, a versenyző/csoport kísérője kötelezően felelős jelenteni a balesetet vagy betegséget a verseny szervezőinek, hogy azok mihamarabb intézkedhessenek orvosi ellátásról. A versenyző nevezésével kijelenti, hogy a verseny indulási feltételeit elolvasta, megértette és azokat magára és a csapatára nézve kötelezőnek ismeri el.”

 

Viselkedés, egyéb tanácsok:

Ha még nem vagy rutinos versenyző, kérlek, mindenképpen olvasd el a következő tanácsokat is:

http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2010/01/hastancversenyre-keszulunk-cikk.html

Természetesen, a cikkben leírtak nem jelentenek kötelezettséget, de nem árt az előzetes tájékozódás arról, hogy a zsűritagok mi mindenre figyelnek oda a verseny folyamán.

 

****

 

A szervezők fenntartják a jogot, hogy

- megváltoztassák a versenyszabályzatot és a verseny beosztását a verseny ideje alatt bármikor, vagy töröljék a versenyt.

- diszkvalifikálják a versenyzőt a verseny ideje alatt bármikor, amennyiben az megsérti a verseny szabályait, vagy a magatartása rontja az esemény, a szervezők, partnerek vagy szponzorok jó hírnevét.

- a versenyzőket tudásszintjük alapján másik kategóriába helyezzék, vagy másik kategóriában pontozzák.

 

- A versenyzők nem támaszthatnak jogi követeléseket, kifogásokat a díjak és jutalmak kapcsán; a szervezők pedig vállalják, hogy kiosztják a szponzorok és partnerek által felajánlott összes díjat és ajándékot.

- A rendezvényen történő részvétel összes költsége a résztvevőket terheli.

- A nevezés visszavonható és a szervezők a nevezési díjat teljes egészében visszafizetik 2013. március 25-ig. Ezután orvosi indoklás esetén sem áll módunkban visszafizetni a nevezési díjat.

 

 

Kép a gáláról

 

Szeretettel várjuk jelentkezéseiteket,

további javaslataitokat, kérdéseiteket:

 

mahasti_titkarsag@yahoo.com

70/317-80-90

 

 

Jó készülést, sikeres versenyzést, örömteli táncokat kívánunk!

 

Mahasti és a Szervezők

 

 

 

Címkék: 
Dátum: 
vasárnap, 2013, április 7 - 11:00