„Mahastival együtt dolgozni mindig jókedvvel tölt el, szórakoztató és mindamellett, hogy sikerül kikapcsolódni, még fejlődöm is.
Elsősorban azoknak ajánlom Mahastit, akik számára fontos, hogy változatos, jó hangulatú mozgásban legyen részük és szeretnék jobban megismerni a testüket és önmagukat. Eredetileg azért fordultam Mahastihoz, mert a hastánc workshopok alkalmával megismerhettem és sok hasznos tudással, részletekig menően elmagyarázva szuper koreográfiákat tanulhattam meg. Igy a sellőtornára is azért jelentkeztem, mert kiváncsi voltam, hogy a hasizmomból mit lehet kihozni, mi a szakmai véleménye és hová tudok még fejlődni, hogy elégedett legyek a hasizmommal és a testemmel is.
Megtanultam Mahastitól, hogy épül fel a hasizom, milyen gyakorlatok hasznosak a szülés előtt és után, hogyan készíthetem fel a testem. Először nehéz volt elhinnem, hogy lehet a hasizom edzés szórakoztató is annyi év kondi, aerobic edzés és eredménytelen diéták után, viszont Mahasti rámutatott arra hogy nem kell erőn felül szétszakadni egy edzés során, mert ennél sokkal fontosabb a helyes kivitelezés és az, hogy jól érezzük magunkat.
Azt tanultam még meg magamról, hogy nincs szetnyilt hasizmom, tudok nehezebb gyakorlatokat is végezni és jobban ráéreztem a testem különböző izmaira.
Szuper, hogy Mahasti segítségével rendszeresen be tudom iktatni a mozgást a hétköznapokba és nem esik nehezemre a mozgás. Hálás vagyok neki, hogy mindig sok hasznos tanáccsal, elmélettel is segít, hogy jobban megértsem az ok-okozati összefüggéseket, ami számomra fontos. Mindamellett támogató közegben lehetek, ahol önmagam lehetek anélkül, hogy bárki hajtana vagy elítélne.
A tánc workshopok mellett örülök, hogy megismerhettem azt, hogy a hasizom torna is lehet izgalmas, kihívásokkal teli, de mégsem megerőltető, így a jövőben is mindenképp szeretném folytatni és alkalmazni a tanultakat.”