Bemutatkozás

Mahasti, a többszörös hastánc világbajnok csoport, a Holdfény Lányainak művészeti vezetője, koreográfusa

Mahasti kék ruhás képe

 

A művésznevem, Mahasti perzsa eredetű név, azt jelenti: "Te vagy a Hold".

A névválasztás számomra azért bírt jelentőséggel, mert a Hold szinte minden kultúrában egyenlő a NŐ-vel, annak minden attribútumával. Ezért kapta az együttesem is a Holdfény Lányai nevet.

Hároméves korom óta táncolok. Foglalkoztam jazzbalettel, balettel, művészi tornával, szertornával, jártam afro táncra, break táncra, társastáncra. Belekóstoltam egyéb mozgásformákba is, mint pl. könnyűatlétika, jóga, thai chi. De mind közül a szívemhez legközelebb a hastánc áll. Ez a tánc 19 éve a lételememmé vált, varázsa átitatja a hétköznapjaimat.

Neves magyar és külföldi oktatóktól tanultam és tanulom a hastáncot. A magyar oktatók közül Tia, az arab, német és amerikai oktatók közül Said El Amir, Serena Wilson, Nabil Barsoum, Taha Moussa, Djamilah, Magdy El Leisy, Raqia Hassan, Hadia, Jillina, Yasmina Ramzy, Saida, Suhaila Salimpour, Serkan Tutar és Leyla Jouvana azok, akiknek a legtöbbet köszönhetek. Rendszeresen látogattam az IDMC évente megrendezett intenzív nyári kurzusait és most is járok külföldi vendégtanárok óráira, folyamatosan fejlesztve a tánc- és hastánctudásomat.

 

A táncpedagógia terén sokat tanultam Viola Layali Römer svájci hastáncoktatótól és Tilles Mária Réka mozgásterapeutától és táncpedagógustól. Művészi felfogásomra nagy hatással volt az a mindössze néhány nap, amit Hossam Ramzy és családja, munkatársai közelében töltöttem Londonban 2004-ben.

Várandósságom alatt és a gyermekeim megszületése után sem hagytam fel a tanítással és hastánccal.

A nagyfiammal először 3 hónapos korában léptünk fel együtt 2002. március 1-jén a Raqs Sharki Festen a Baba Obba c. számmal.

Két kisebbik gyermekemmel is végigtáncoltam a várandósságaimat, és amint lehetett, újra kezdtem a hastáncot. Jelenleg is rengeteg kismama fordul hozzám hastáncos, babavárós, szülés utáni hastáncos kérdésekben, amikben örömmel segítek. Rendszeresen tartok kismama hastánc kurzusokat is. Tiszta szívvel támogatom a pocakos és kisbabás hastánc ügyét, mert tudom, mennyire jót tesz ez babának és mamának egyaránt, és igyekszem személyes példát mutatni abban, hogy sokgyerekes anyukaként is „teljes értékű nőként” élhetünk.

 

Mahasti kék ruhás kép 1999 novemberétől a Ya Leyli Hastáncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa voltam az  együttes megszűnéséig.

 

 2001 óta működik saját hastánc iskolám Mahasti Hastáncstúdió néven. A Stúdió  eredményeiről, rendezvényeinkről, szervezéseiről, fellépéseiről a www.mahasti.hu oldalon is  olvashatsz. De legjobb, ha feliratkozol a hírlevelünkre, mert akkor biztosan nem fogsz lemaradni  egy aktualitásról sem, és még jobban elmélyítheted a hastánctudásodat is. A csatlakozáshoz  elegendő csak egy e-mailt küldened „Üdv a Klubban!” címmel a mahasti_titkarsag@yahoo.com  címre.

 

 2003. január 3-án, újhold idején, a megújulás jegyében alapítottuk meg a Holdfény Lányai  együttest, melynek tagjai profi táncosok, a Mahasti Hastánc Stúdió legképzettebb,  legelhivatottabb táncosnői. Amióta együtt dolgozunk, sikert sikerre halmozunk minden téren.

 

 Az irányításom alatt, koreográfiáimmal a csoport minden magyarországi versenyen dobogós helyezéseket ért el, így pár éve már elsősorban a külföldi, nemzetközi versenyekre koncentrálunk, ahonnan szintén dobogós helyezéseket hozunk haza.

Legutóbb a Leyla Jouvana által szervezett 2013. november 23-i 7th Contest Bellydancer of the World versenyen ért el a csoport világbajnoki I. helyezést. Már készülünk a 2015-ös világbajnokságra is.

 

Az évek során módunk nyílt arra, hogy műsorainkkal az egész országot bejárjuk. Általában privát vagy céges rendezvényeken lépünk fel, de nagy sikert arattak tradicionális és modern műsoraink különböző kastélyokban, történelmi helyszíneken, fesztiválokon is (pl. az egri és a diósgyőri várfesztiválokon, a Sziget rendezvényein stb.)

Szeretnénk a hastáncot egyre népszerűbbé tenni, és a csodálatos keleti kultúrák számtalan elemét megmutatni. Törekszünk arra, hogy feltárjuk a keleti zene és tánc jellegzetességeit, még kiaknázatlan lehetőségeit. Választásainkkal tükrözzük a zene és a tánc sokszínűségét. Koreográfiáinkhoz a tradicionális egyiptomi zene mellett szívesen használunk modern arab, török, zsidó, afrikai, indiai és európai zenéket, világzenéket és meditációs zenéket is. Táncos repertoárunk ennek megfelelően felöleli az orientális táncok szinte minden rétegét, kezdve a népszerű raqs sharqi-tól az afro táncon, arab popon és meditatív táncokon át a különböző népi és fúziós táncokig (mint pl. jazz-oriental, arab flamenco, salsa-hastánc fúzió, bollywood, roma táncok stb.)


A különböző terápiás, önismereti csoportokon ismerkedtem meg az Osho féle dinamikus meditációval és más, mozgásterápiás ésMahasti kék ruhás kép táncterápiás módszerekkel. A saját élményeim indítottak el azon az úton, hogy a hastáncot és a  mozgásmeditációs módszereket ötvözve megalkossam a "transz hastáncot", amelyet igyekszünk a teliholdhoz legközelebb eső időpontokban tartani.

Az önismeret, spiritualitás nem csak az életem, de a művészetem szerves részét is képezi. A táncművészet és a spiritualitás kapcsolatát legmélyebben talán a TranszOrient c. orientális táncszínházi előadásunk fejezi ki a legjobban.

 

Amióta hastáncolok, számos tv műsorban szerepeltem, sok újságcikk jelent meg rólam. (A legutóbbiakról, aktuálisokról mindig a Sajtószoba oldalon olvashatsz.) Tanítványaimmal együtt eleinte a Budapest TV műsoraiban léptünk fel, és kb. 15 éve rendszeres szereplői vagyunk az RTL Klub, TV2, Duna TV, mtv1, FIX TV és egyéb tévéadók műsorainak is.

De amit igazán fontosnak tartok, az az, hogy 2006-ban lehetőségem nyílt arra is, hogy az orientális táncművészet és az önismeret kapcsolatáról, annak jelentőségéről már ne csak a honlapomon és különböző interjúkban beszéljek, hanem a Varázslatos hastánc útjaink c. könyv lapjain is. (Tóth Angéla: Varázslatos hastánc útjaink, Bp., 2006, Szerzői kiadás)

 

A Monász Felnőttoktatási Intézet Mozgásművészet szakán két évet végeztem el, és egy évig vezettem a Monászon a Hastáncoktató szakot. 2005-ben megalapítottam a Mahasti - Magyar Hastáncintézetet (Fővárosi Munkaügyi Központ Engedélyszám: 01-0573-06), ahol szintén a Hastáncoktató szak vezetője vagyok. (A képzés jelenleg szünetel.)

Eredeti végzettségem szerint nyelvész és fordító vagyok, keleti szláv összehasonlító nyelvészetből diplomáztam, és ebből készültem doktorálni is. Mivel egész életemben a nyelvészdoktori cím megszerzésére és minél több nyelvvizsga letételére készültem, korántsem volt egyszerű meghozni a döntést, hogy a doktori cím helyett a táncművészet és a családom legyen az életem értelme. Így végül nem került a nevem elé a "Phd", és nyelvvizsgám is csak 4 db van, de mégis boldog és kiteljesedett életet élek Nő-ként, és nagyon örülök, hogy végül azt az utat választottam, amelyre a szívemből érzem az elhivatottságot. Így jelenleg az orosz (és egyéb szláv) nyelvtudásomat elsősorban hastáncos rendezvényeken és az orosz nyelvű hastáncoktatásban kamatoztatom.

A tanulás iránti szeretetem, a fejlődés iránti igényem, természetesen, továbbra is megmaradt, így nem csak a hastáncos és önismereti kurzusokra járok rendszeresen. A Stúdió fejlődésének, fejlesztésének érdekében üzleti és egyéb képzéseket is látogatok (pl. Bivák, Seed Alapítvány, HR, rendezvényszervezés stb.).

Hobbiként újabb és újabb mozgásfajtákkal, táncokkal ismerkedem: mostanában az aerobic, az erotikus tánc, a streching és a pilates lettek a kedvenceim. Ezeken kívül még rengeteg, nem csak a hastánchoz kapcsolódó tanfolyam elvégzése szerepel a távlati terveim között.

 

Küldetésem:

Szeretem tanítani a hastáncot, és szeretem látni, ahogy a tanítványaim tudása napról napra kibontakozik, lelkük kinyílik és virágba borul a nőiségük. A tanítás és a tanítványaim révén napról napra megélem a csodát. Ez éltet, és boldoggá tesz a tudat, hogy a női létezésük, testi-lelki-szellemi kiteljesedésük útján a kísérőjük lehetek.

Ezért vállaltam el azt is, hogy tanácsadó legyek két internetes portálon: a http://www.harmonet.hu és a http://www.zene.hu oldalakon, a blogomban pedig igyekszem rendszeresen tanácsokat, tippeket adni a már hastáncoló hölgyeknek: http://www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/

A Mahasti Hastáncstúdióban oktató tanárok is az ország legképzettebb hastáncosai közül kerülnek ki, akik nem csak a technikai tudásukat osztják meg tanítványaikkal. Képesek a tánc iránti lelkesedésüket és elhivatottságukat is átadni nekik, és segíteni őket abban, hogy újra fölfedezzék magukban a Nő-t.

Mahasti

2014. december 

Mahasti kék ruhás transzos kép