„…Más női dimenziók szólítanak meg a hastáncban.:) Az, amit nem éltem meg korábban, és azt is hittem, képtelen is vagyok rá, de végre fölfedeztem magamban.:) És ez olyan jó! Már csak egy partner kéne, akinek ki is tudom fejezni. Talán lesz... Talán ezért is a precizitás, a tökéletesre való túlzott törekvés: azt érzem, ahhoz belsővé kell tennem a mozdulatokat, ha nem is rutinszerűvé, de olyanná, hogy már nem kell minden részletre, mozzanatra figyelnem, hogy érzelmet, érzékiséget is tudjak mellé rakni (mert belül van hozzá).
A színpadra nem vágyom. A (titkos) tervem, hogy egyszer valakinek félhomályban táncoljak, mintegy elő-előjátékként... Olyannak, aki értékeli is.
Nem kihívóan, nem pajzánul (az nem én vagyok), csak sejtelmesen, kacéran, vágyat keltően... Kissé visszafogottan, de szenvedélyesen - amilyen én is vagyok.:)
De addig még sokat kell tanulnom.:) Még nagyon rugalmatlan a gerincem is... De az is alakul talán...
Köszönöm, hogy mindig biztatsz, mindig valamit pozitívnak találsz, rámutatsz a fejlődésre, még ha ici-pici is az! :)”
